A karácsony az év legnagyobb keresztény ünnepe. Jézus születésének a napja. Közismert jelképe a feldíszített fenyőfa. Változnak az ünnepi szokások, akárcsak hétköznapjaink, és velük együtt az ünnepre való készülődés is. Hagyományőrző a templomokban, köztereken, hivatalokban, üzletekben, pályaudvarokon felállított karácsonyfa. Az utcai forgatag, a díszes kirakatok, a kivilágított utcák, árkádok, a sátorosok portékái, mind az ünnep közeledtét jelzik a városokban.

A karácsonyt nemcsak a hívő emberek körében nevezik a szeretet ünnepének, hiszen a karácsonyfa állítása, a karácsony megünneplése az egész világon jelképpé vált. A karácsony köré egész ünnepkör épül, kezdve az adventtől egészen vízkeresztig (január 6.). Magában foglalja Miklós, Luca, Ádám és Éva napját, karácsony után pedig Istvánét, Jánosét, Szilveszterét és az újévet.

Az igen széles körben elterjedt szokások többsége napjainkban már csak az emlékezetekben és a néprajzi forrásmunkákban lelhető fel. Közülük a betlehemezés és a karácsonyi dalok éneklése maradt fenn leginkább. Az utóbbi években egyre gyakrabban látni lakások ajtajára függesztett koszorúkat, az ablakokon fenyőágakból készített girlandokat.

Mind nagyobb figyelmet fordítanak az emberek az ünnepi előkészületekre. Az üzletek gazdag kínálata mellett az otthon készített díszek legalább olyan szépek. Sőt, az együtt készítés öröme, mindannyiunk boldogsága, az a meghitt családi hangulat is benne van, ami munka közben áthat bennünket. Ez az érzés semmihez sem hasonlítható.

A karácsony egyik legfontosabb kelléke és szimbóluma a karácsonyfa – enélkül talán el sem lehetne képzelni az ünnepet. Minden évben komoly gondot okoz a fenyőfa beszerzésével megbízott családtagnak, hogy megfelelő méretű és alakú karácsonyfát találjon, ráadásul megfizethető áron. Ez nem könnyű feladat, hiszen a fenyőfát eredetileg nem arra tervezték, hogy a karácsonyi ünnepség fő szenzációja legyen. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis miért kell évről évre több millió fenyőt kivágni ahhoz, hogy az emberek valami alá bepakolhassák ajándékaikat.

Karácsonyfa állításáról először 1605-ben született feljegyzés, egy strasbourg-i polgár keze nyomán. Az írás szerint a városban karácsonykor sokan felállítottak kertjükben egy fenyőfát, amelyet gyümölcsökkel, papírkivágásokkal, aranyláncokkal és édességekkel díszítettek. A hagyományok szerint azonban az egyházi reformer Luther Márton (1483-1546) állított először karácsonyfát gyermekeinek, mégpedig Jézus tiszteletére.

A németföldön honos hiedelem szerint a téli napforduló idején kiszabadulnak a gonosz szellemek, és elkezdenek kóborolni a világban. Az emberek pedig csak akkor menekülhetnek meg az ártó szellemektől, ha egy örökzöld fa alá húzódnak.

Hazánkba is a német kultúrterületről érkezett a karácsonyfa-állítás hagyománya, történelmi iratok szerint először 1824-ben Brunswick Teréz, az óvodaalapító martonvásári grófnő révén. A tizenkilencedik század elején a bécsi udvar ösztönzésére először a nemesi családoknál, majd a módosabb polgároknál is elterjedt a szokás. A karácsonyfa dísze eleinte alma, dió és házilag készített sütemény – például mézeskalács – volt, az üvegdísz csak az 1880-as években jelent meg.

Ma már egyre nagyobb fákat állítanak, üvegdíszekkel, szaloncukorral és színes égőkkel. A huszonegyedik század technológiai újításai a karácsonyfát is átalakították: a hagyományos fenyőfa helyét a gyorsan felállítható, környezetkímélő és valóban örökké zöld műanyag fa, a hagyományos díszítések helyét pedig a sajátos ütemben villogó lámpák vették át.